A KÖNYV HÍD – A főváros és Magyarország egy kínai író-műfordító szemével

A Budapest Könyvfőváros 2023 eseménysorozat és az V. Kortárs Kínai Könyvklub keretein belül Yu Zemin (Jü Cö-min) Papírakvárium c. könyvéről beszélget az író, valamint a regény fordítója, Mohr Richárd. A beszélgetést Zombory Klára sinológus, műfordító moderálja.

Időpont
2023. május 18. (csütörtök) 18 óra

Helyszín
MAGVETŐ Café (Budapest, VII. kerület, Dohány u. 13.)

A rendezvényen való részvétel díjtalan és regisztráció nélkül is látogatható, de a kinaiirodalom@gmail.com e-mail címen regisztrálók megnyerhetik a 10 db Kortárs Kínai Könyvklub logóval ellátott vászontáska, illetve a Kossuth Kiadó által felajánlott 10 db könyvajándék (Yu Zemin: Papírakvárium, Kossuth Könyvkiadó, 2021) egyikét.

Kína és a kínai irodalom mindig is egzotikusnak számított Magyarországon. Bár Lin Yutang Mi, kínaiak című könyve már nyolcvan évvel ezelőtt is betekintést nyújtott az érdeklődőknek Kína életébe, szokásaiba, gondolkodásába, számunkra ez mégiscsak egy távoli és ismeretlen világ. A kínaiak az 1990-es évek elejétől kezdtek a magyar – különösen a budapesti – mindennapok részévé válni, mivel az 1989–1992 közötti vízummentes időszakban rengetegen hagyták el az országot, és jöttek el Magyarországra szerencsét próbálni, üzletelni. Hazánk éppen ebben az időszakban ment át a rendszerváltás időszakán. A közel negyvenezres kínai diaszpóra jelentős része haza- vagy továbbutazott, de az itt maradók megteremtették azt a sajátos magyarországi kínai jelenlétet, amit mind a mai napig a piacokkal, a gyorséttermekkel, szorgalmasan dolgozó, magyarul furcsán beszélő és kicsit kiismerhetetlen emberekkel azonosítunk, akik igyekeztek megtalálni a helyüket az 1990-es évek eleji újraformálódó magyar társadalomban.

Yu Zemin regénye, a Papírakvárium ebben a közegben játszódik, de nemcsak erről szól. A könyv érdekes lehet mindazok számára, akik szívesen belelátnának a hazánkban élő kínai emberek kalandos életébe, akik megismernék, hogy honnan jöttek, hogyan telepedtek le, milyen nehézségekkel találták magukat szembe, akik szeretnének azzal szembesülni, hogy a kínaiakkal kapcsolatban kialakított előítéleteink, téveszméink, ismereteink mennyire (nem) egyeznek a valósággal. Yu Zemin már több mint harminc éve Magyarországon élő kínai író, műfordító, aki eredetileg orvosként és művészetpszichológusként végzett Pekingben, de a magyar irodalmi szféra hamarosan magába szippantotta, és az elmúlt évtizedekben ő lett Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László, Márai Sándor és más kiváló magyar írók műveinek legismertebb kínai tolmácsolója.

Yu Zemin egyaránt jártas a magyar és kínai történelemben, óriási és szerteágazó műveltsége és széleskörű irodalmi tapasztalata látványosan tükröződik a 2016-ban íródott Papírakváriumban. A regény alaptörténete egy kínai fiú Magyarországra érkezése és honkeresése az 1990-as évek elején. A térben és időben egyaránt párhuzamos szerkesztésű regény a kínai főhős és magyar barátja gyerekkorát, családi hátterét, illetve tágabb kontextusban a 20. századi kínai és magyar történelmet egyaránt felvillantva mutatja be, hogy milyen fejlődési utat járhatott be egy Magyarországra érkezett kínai ember ebben az időszakban.

Külön nosztalgikus érzést kelt a kilencvenes évek eleji Budapest rendkívül pontos leírása. A piacok, az utcai árusítás, a fővárosunk évtizedekkel ezelőtti utcáinak és tereinek már eltűnt, és csak nagy ritkán előbukkanó hangulata tökéletesen megidézi az 1990-es évek elején itt élő kínaiak Budapestjét.

A múlt évben a Magvető Caféban életre hívott és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kortárs Kínai Könyvklub ‒ amelynek célja, hogy közelebb hozza a kortárs kínai írókat és műveiket a magyar olvasókhoz, valamit szakmai és kötetlen beszélgetésekhez biztosítson teret a témában ‒ ez alkalommal Yu Zemin Papírakvárium c. regényét alapul véve egy kínai író-műfordító szemén keresztül láttatja Budapestet és Magyarországot. A Budapesti Kínai Kulturális Központ társszervezésében és a Kínai Írószövetség támogatásával megrendezésre kerülő V. Kortárs Kínai Könyvklub meghívott vendégei: Yu Zemin Pro Cultura Hungarica díjas író-műfordító, valamint a regény fordítója, Mohr Richárd. A beszélgetést moderálja a könyvklub háziasszonya, Zombory Klára sinológus, műfordító.

A rendezvény a Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.

Szöveg és plakát: Kortárs Kínai Könyvklub

 



2023-05-18