További blog cikkek
Összes blog

Zord tájak, komor hangulat. Skandináv irodalom 1.

Miről ismerszik meg egy skandináv krimi? Zord tájakon játszódik, végig komor hangulatot áraszt, a nyomozó főhősök alapvetően megkeseredettek, traumatizáltak, zárkózottak, problémás magánélettel rendelkeznek, a nyomozás tekintetében megszállottak, ráadásul előbb-utóbb a legtöbb ügy során kiderül, hogy a nyomozóknak több köze van az esetekhez, mint azt elsőre gondolnánk – vagy ők maguk gondolnák. A társadalomkritikának és a skandináv világ – táj, épített környezet, emberi közösségek és szokások, mindennapok, jelentős társadalmi problémák és történelmi események – valósághű ábrázolásának is kiemelt szerepe van a történetekben. A valósághű ábrázolás azonban ott egy kicsit megbicsaklik, hogy ahogy egy angol kisfaluban és környékén sem történik annyi gyilkosság, mint Agatha Christie Miss Marple történeteiben, úgy például a műfajban egyre inkább bővelkedő Izlandon sem olyan gyakori az erőszakos halál, mint ahogy az ott születő művek sugallják. Az pedig még ritkább, hogy bonyolult, fordulatos nyomozásba kellene bocsátkozni a helyieknek: az esetek többségében ott áll a gyilkos késsel a kezében az áldozat felett. Persze a skandináv krimik világában arra is van példa, hogy az első pillanattól fogva egyértelmű a gyilkos személye a történetben. Ilyen például a 2009-ben minden idők legjobb krimijének választott Karin Fossum Indiai feleség című regénye, ahol a történetben az eset kapcsán a miértre és a hogyanra helyeződik át a hangsúly.

A skandináv krimik szerzői gyakran megegyeznek a legelismertebb szépirodalmi művek szerzőivel, akik büszkék arra, hogyha ezen a területen is elismerést szereznek, itt ugyanis a populáris és a magas irodalmi műfaj és annak megítélése nem válik olyan élesen szét, mint a magyar kultúrában. A szerzők gyakran kiadói megrendelésre sok, több kötetből álló sorozatot írnak, melyeket alapvetően a nyomozó vagy nyomozók személye köt össze és a folytatásosság a szereplők magánéletének bemutatására vonatkozik, miközben kötetenként önálló bűntényeket ismerhetünk meg.

Stieg Larsson Millenium-trilógiája úgy indította el a skandináv krimi olvasási lázát, mint ahogy Tolkien Gyűrűk Ura című műve a fantasyjét. Azonban Larsson nagyszabású opusa előtt is léteztek magyarra fordított, népszerű alkotások, melyek átlépték a „zord félsziget” határait. A nemzetközi sikert megelőzően a modern skandináv krimi megteremtőinek vallott Maj Sjöwall és Per Wahlöö svéd írópáros sorozata is bekerült a magyar köztudatba. Ennek feltehetően az volt az egyik alapvető oka, hogy az itthon is divatos ideológiát vallották magukénak: elkötelezett marxisták voltak és tulajdonképpen azért nyúltak a krimi műfajához, mert úgy vélték, hogy ezen keresztül sokkal szélesebb társadalmi rétegek körében tudják hatékonyan népszerűsíteni nézeteiket. 1960-as évek közepétől az 1970-es évek közepéig évente kiadott történeteikben Martin Boeck főfelügyelő nyomozásai között ráadásul akad egy olyan eset is, melynek budapesti vonatkozása is van. A svéd, akinek nyoma veszett című regényben Alf Matsson újságíró egy riport miatt Budapestre utazik. Hajnalban felszáll a gépre, majd eltűnik a fővárosunkban. 1980-ban, Bacsó Péter rendezésében, magyar-német-svéd kooprodukcióban film is készült a műből.

Napjainkra a skandináv szerzők koronázatlan királya a norvég Jo Nesbø, akinek Harry Hole nevű nyomozófigurája lassan Hercule Poirot népszerűségével vetekszik. Neki is megvannak a különc szokásai, ő sem tud érzelmileg kimaradni az ügyekből, és ő sem fél adott esetben vásárra vinni a bőrét. Ugyanakkor a személyisége éles kontrasztban áll a kifinomult belgáéval. A szerző maga sem finomkodik – nem csupán a gyilkosságok extrémitásával vagy brutalitásával, hanem a társadalomkritikával sem: markánsan képviseli antiroyális eszméit, kíméletlenül fejtegeti a második világháború felelősségét, tabutémákat feszeget, emellett pedig a környezettudatosság nagy élharcosa is.

A női szerzők közül mind népszerűségben, mind produktivitásban  Nesbohoz hasonló jelentőséggel bír a svéd Camilla Läckberg. A skandináv regények jelentős része Skandináv-félszigeten játszódik, akadnak néha kivételek, azonban Läckberg tipikusan egy olyan szerző, aki a helyszíneket tekintve még tovább szűkít a kereteken: történetei a nyugati parton fekvő Tanum járásbeli kisvárosokban játszódnak, ahonnan ő is származik. Történeteinek visszatérő hősei Patrik Hedström nyomozó és felesége Erica Falck regényíró már csak azért is kivételes párost alkotnak, mert ha nem is idilli, gond nélküli a magánéletük, kapcsolatuk mégis kiegyensúlyozottnak és alapvetően boldognak mondható.

 

Fotó: Pixabay



2022-11-04









További blog cikk