Farsangi népszokások
Január 6-án vízkeresztkor a nyugati hagyományok szerint véget ér a karácsonyi időszak, s míg a keleti egyház tagjai épp csak feldíszítik a karácsonyfát, addig mi, nyugatiak elrakjuk a díszeket és megkezdjük a farsangi - karneváli ünnepségek sorozatát. A farsang ideje egészen húshagyó keddig, azaz a húsvétot megelőző nagyböjtig tart, érdekes, hogy magára a böjtre utal a latin eredetű karnevál kifejezés is, ami a latin carne, azaz a hús, illetve a vale azaz az elhagyni szavakból áll össze. Maga a farsang kifejezés a 13-14. században bukkan fel, a Fastenschank szóból ered, ami annyit tesz, hogy böjti kocsma. Ez a kifejezés sem magára az időszakra, hanem az időszak utolsó napjára, a húshagyó keddre utal. Ugyanis volt az az utolsó nap, amikor még lehetett alkoholt fogyasztani a böjti időszak előtt.
A farsang szokásai, hagyományai különböző vidékeken teljesen eltérőek voltak, más-más időpontokban szervezték meg a táncos mulatságokat, maszkos bálokat is. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakban mulatott a nép és a felső tízezer is. Ami talán egységesnek nevezhető, az az, hogy a rendezvényeknek elsődlegsen párválasztó funkciója volt, valamint az, hogy az időszak végén, az úgynevezett farsang farkán, farsangvasárnap és húshagyó kedd között a mulatozás egy-egy nagyobb ünnepségsorozatban teljesedett ki.
A bálok és táncestek világán túl azonban számos szokás, néphagyomány is ismert, amelyek termékenységvarázsló, tavaszváró funkcióval bírtak. A szokások megelevenítői a férfiak voltak – a női szerepeket is ők játszották el, a kivételt a farsangvasárnap jelentette, amit asszonyfarsangnak is neveztek. Ilyenkor a csínytevések és a tréfás szokások terén a hölgyeké volt a főszerep. A nők bárhol, bármilyen nyilvánosnak vagy magánterületnek számító helyiségben tréfát űzhettek a közösség egyes tagjaiból, és ezen a napon nemcsak a fonóban mulathattak, hanem a számukra tabunak számító kocsmában is.
A férfimulatságok közt népszerű volt a dőre, egy csallóközi vidéken elterjedt jelmezes, zenés adománygyűjtés, ahol a falu tipikus karaktereit – köztük a női szerepeket is – férfiak elevenítették meg. A falut végigjárva minden házhoz bekopogtak, zenéltek, tréfálkoztak, s cserébe különböző ajándékokat kaptak. A Felvidéken hasonló volt a bakkuszjárás is, de itt jellemzően nemcsak a házakba kopogtattak be, hanem az utcai járókelőket is rendszerint megtréfálták, vagy „fülön csípték” és korommal kenték be az arcukat.
A téltemetés során egy szalmabáb vagy rongyokba öltöztetett fa testesítette meg a rideg évszakot, amit nagy felvonulás közepette kicipeltek a faluból és aztán a folyóba dobták, vagy meggyújtották a bábut.
A rabvágás a palóc vidékhez kötődik: húshagyó kedden két rabnak öltözött férfit őrök szerepébe bújt falusiak kísértek végig a község utcáin, majd a főtéren vagy a határon szalmára térdepeltetették őket és cserépfazekat tettek a fejükre. Szimbolikusan ők testesítették meg az összes olyan, a közösségben történt lopást, amely esetben nem sikerült a bűnös kilétét felfedni, s a játékban résztvevő hóhért megtestesítő személy jelképesen le is nyakazta őket: leütötte fejükről a cserepet. A két rab erre talpra szökkent, meg sem állt a kocsmáig, ahol aztán megkezdődött a halotti tor paródiája, a közös mulatozás. A húshagyókeddi dúsgazdagolás vagy az ördög farsangja Erdélyben és Gyergyóban volt ismert, ez tulajdonképpen egy régi moralitásjáték népies változata volt, ami Gazdag és Lázár példázatát mutatta be.
2023-02-03