Észak meséi. Skandináv irodalom 2
A skandináv irodalom egy másik izgalmas, itthon is népszerű szeglete a gyerekirodalom. A gyerekeknek szóló irodalom az északi félszigetről az 1970-es években érkezett meg hozzánk: az Ami a szívedet nyomja svéd verseskötet, a Harisnyás Pippi, a Nils Holgersson vagy Pettson és Findusz kalandjai is ide tartoznak. Ezek olyan történetek, melyek filozofikusak, olykor kicsit melankolikusak, mégis alapvetően derűs hangulatot árasztanak, generációról generációra öröklődnek és kortól függetlenül töretlen népszerűséggel rendelkeznek a magyar olvasók körében. Emellett a kortárs skandináv kötetek is népszerűek itthon, egyedi humoruk és atmoszférájuk mellett azért is ilyen közkedveltek, mert napjainkban még mindig jóval szabadabban és nyíltabban beszélnek tabukról, kínos témákról, mint az átlag európai gyerekkönyvek. Ilyen témák a tipikus gyerekkori betegségek és tüneteik, az olyan természetes fiziológiai folyamatok, mint az emésztés, a családon belüli traumák, konfliktusok érzékelése, a testi – szellemi fogyatékosság vagy a szociális elszigeteltség felismerése, megélése, illetve az idősekhez való viszony, az időskori leépülés. A szerzők az esetek többségében úgy örökítik ezt meg, hogy belehelyezkednek egy gyermek nézőpontjába. Ilyen például Stian Hole Garmann sorozata, melynek nem csak témaválasztásai, hanem az illusztrációi is merészek: a szövegekhez illeszkedő fotómontázsok gyakran a gyermeki szomorúságot, magányt és félelmet elevenítik meg.
Persze a skandináv mesék közt is találhatunk súlytalan, dráma nélküli történeteket, ám általában ezek is képesek a maguk módján valamilyen frusztráló érzést kiváltani: Tove Jansson a mestere ennek. A különleges, fantázia szülte lényei a kedves, naiv, mindenkit be- és elfogadó múminok, akiknek történeteit mesekönyv, rajzfilm és képregény formában is megismerhetjük. Az első történet 1946-ben jelent meg Múminbocs és az üstökös címen, világhírűvé pedig azáltal a benelux-finn-japán rajzfilmsorozat által vált, melyet itthon is adtak a televízióban az 1990-es években. Jansson történeteiben a varázslatos északi tájak megidézésének módja egyszerre kelthet az olvasóban otthonosságérzetet és félelmet. A kitalált világ környezetének leírása is mutatja milyen törékeny ez a naiv idill: a védett Múmin-völgy szomszédságában a sziklás Magányos-hegység és a Viharos tenger azt jelzi, hogy csak az van biztonságban, aki megmarad itt, aki megelégszik a völgy által kínált élettel. A történetek a mindennapi élet belső érzelmi egyensúlyát hirdetik és mentesek minden tragikus fordulattól, vagy megpróbáltatástól: pont olyanok, amilyen mesékre egy nagy világégést követően kicsiknek és nagyoknak egyaránt szüksége lehet.
Edith Pattou Északfi című meseregénye A Naptól keletre, Holdtól nyugatra című norvég tündérmesén alapszik, mely mesének egyébként a Szépség és a Szörnyeteg az egyik későbbi variánsa. A narrátorok sokasága által elmesélt történetet a babonák és a mágia határozza meg. Az eseményeket leginkább meghatározó babona az, hogy minden gyermeknek, aki észak felé fordulva jön a világra, az a sorsa, hogy vándorolja át az életét. A szegény, de szeretető családba született Rose is északi gyermek, de édesanyja éveken át titkolja ezt. Történetünk főhőse azonban nem kerülheti el a sorsát: egy nap a család ajtajában megjelenik egy beszélő, fehér bundájú medve, aki alkut ajánl a családfőnek. Ha az neki adja legkisebb gyermekét, Roset, hogy vele vándoroljon, akkor megsegíti őket. Mivel az egyik gyermek nagyon beteg, az alku megköttetik. A különös medve egy csodás kastélyba viszi a leányt, akinek éjszakánként a szobájában megjelenik egy szép, néma idegen. Kettejük között szerelem szövődik, ám a sorsuk az, hogy elszakadjanak egymástól: Rosenak hosszú vándorútra kell indulnia, hogy megtalálja elvesztett kedvesét.
Fotó: Pixabay
2022-11-11